-Ez nem lehet igaz!Anyu,tönkre akarod tenni az életemet?- ordítva kérdezem- Hogy elköltözünk?Londonba??És hagyjam itt az összes barátaimat,és az eddiggi életemet?
-Mia,már döntöttem!Holnap indulunk,úgy hogy kezdhetsz csomagolni!- Olyan méreg volt bennem az anyámmal szemben mint még soha.Szinte nem akartam meg hallani azt,amit anyám mondott.Nem akartam feladni az eddiggi életemet.Sírásba törtem ki,és felhívtam a legjobb barátnőmet.
-Hallo?Cleo?Anya most közölte velem,hogy el kell költöznünk Londonba...
-Londonba?? Ez most komoly?
-Igen,de én nem akarok menni.
-Most viccelsz?Én akár már most is elindulnák,ha a helyedben lennék,mivel Londonba van a kedvenc együttesem a ONE DIRECTION!De ne gondold,hogy el akarlak üldözni..Nagyon fogsz hiányozni!
-Te is mindig csak magadra tudsz gondolni,meg azokra az "éneklő srácokra"...
-Nem igaz,nagyon fogsz hiányozni,de ez nekem sokat jelentene,ha el utazhatnák Londonba és találkozhatnék velük.
-Cleo,te csak folyton azokra a fiúkra gondolsz?Lassan megszállotjuk leszel!Ennek a beszélgetésnek nincs értelme..Ne hívjál holnap..mert már nem leszek itt.
Eljött az a szörnyű nap,amikor a hátam mögött kellett hagynom az eddiggi 16 évemet,amit boldogan töltöttem itt Glasgow-ban.
Megérkeztünk...Elémtárult egész London.Bejelentkeztünk anyival a hotelba.Utáltam itt lenni.Vissza akartam menni a régi házunkba,a régi váromba...Még az utcát megvilágító lámpa hiányzott.Olyan egyedül éreztem magam.
Úgyéreztem,hogy muszály el mennem valahova...Nem bírtam a szobában maradni. Lementem a szálloda haljába,és hangos sikítozásra lettem figyelmes.Nagyon megijedtem,hogy valami baj történt.De amikor megláttam a barátnőm imádott együttesét, a ONE DIRECTION két tagját,akkot azt hittem,hogy ennél rosszabb már nem is lehet.Talán mégis jobb lenne fent a szobámba a twitteren lógni.Amikor lépten volna befelé a liftbe,a nagy sietségbe egy fiúba futottam.. Elestem. A földön feküdtem,aztán egy kéz nyúlt felém,és megszólalt...
-Elnézést!Segíthetek?- kérdezte az ismeretlen fiú,aki feltünően bámult.
-Nem,nem!Csak hagy békét-mordultam rá mérgesen az ismeretlenre.
Ahogy felsegített rögtön beléptem a liftbe,és amikor záródott befele a ajtó,őrült tini lányok szaladta a srác köré és ordították:
-Liam Payne,imádunk!Te vagy az életünk!Kaphatunk autógrammot?
Akkor esett le,hogy honnan volt számomra olyan ismerős.Meglepően kedvesnek tűnt.De annyira feldúlt voltam,hogy nem is mertem vissza gondolni arra,hogy az ismeretlen fiú,akiről kiderült,hogy ő a híres Liam Payne,milyen feltűnően bámult.
Berohantam a szobámba,és ledobtam magamat az óriási franci ágyra,és sírva fakadtam...vissza akartam menni Glasgow-ba. Aztán halk kopogtatást hallottam az ajtón. El se tudtam képzelni,hogy ki lehet az. Biztos anya rendelt valamit,és most hozza a szoba pincér.Hangosan elordítottam magamat:
-Anya,nyisd ki az ajtót!!Anyu,nem hallod,kopogtatnak!
Nem kaptam választ.Végül erőt vettem magamon,kisírt szemekkel elsétáltam a ajtóig,és kinyitottam. Nem a szoba pincér állt ellőttem,hanem egy ismerős arc. A könnyentől nem láttam rendesen az ajtóm előtt álló ember arcát.De amikor megszólt,rögtön felismertem.Nem volt más mint Liam Payn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése