34.fejezet. Várakozás...

Drága olvasóóim!Meghoztam az új részt.Elég nehézkesen tudtam összeszedni a gondolataimat,mivel nem kapok semmilyen visszajelzést a bloggal kapcsolatban.Arra kellett vetemednem,hogy bevezetem azt a szabályt,hogy max 2 komment után jön a következő rész!Jó olvasást!

2 komment után következőő rész! :) 

*Zayn szemszöge*

-A műtét sikeres volt,de a beteg nem úszta meg maradandó sérülések nélkül. Nagyon erősen beüthette a fejét, mert egy óriási zúzódás van a hölgy fején. Ha felébred, több mint valószínű, hogy súlyos emlékezet kihagyása lesz. Sokkal súlyosabb következményei is lehetnének ennek a balesetnek, köszönjék meg az Égnek, hogy ennyivel megúszta.

- Emlékezet kihagyás? És mégis mennyi ideig? Mire fog emlékezni? - érdeklődött Daphne.

- Nem tudom pontosan megmondani az időtartamát, de biztos, hogy hosszú távon nem fog az eddig történtekre emlékezni.

- És hogy tudnánk neki segíteni,hogy vissza nyerje az emlékezetét?- kérdeztem.

- Képeket lehet neki mutatni, vagy olyan élményeket mesélni neki, aki nagy nyomokat hagyott benne. De először még ébredjen fel az altatásból. Már levitték a szobájába, egyesével bemehetnek hozzá.Ha valami gond adódna keressék,Dr.Edwards-t,vagyis engem.

- Én szeretnék először bemenni,ha nem bánod Daphne. - szólaltam meg.

- Nem… semmi képen. Te vagy a felelős mindenért. Én megyek be hozzá először, az én lányom!

Daphne ment be elsőnek Mia-hoz. Szinte óráknak tűnt az az idő,amíg bent volt mellette.Fura gondoltatok járták át az agyamat: „Vajon Daphne-nak tényleg igaza van azzal kapcsolatban,hogy ha nem jövök össze Mia-val,akkor semmi baj nem történik vele.És boldog lenne.Lehet,hogy jobb lenne neki nélkülem.De hát mégis hogy engedjem el magam mellől,hiszen Ő a mindenem.Ő az életem.” Gondolatmenetemből a kórterem ajtajának záródása zökkentett ki amin Daphne jött ki.

-Most már bemehetsz!- mondta fél vállról Daphne.

Amikor beléptem a kórterembe ott feküdt az Életem. Arca hófehér volt,akár a fal. Ajkai szárazak,és repedezettek.Úgy feküdt ott,akár egy holt….de még így is gyönyörű volt.

-Életem szerelme,ez mind az én hibám.Ha megvédlek,akkor semmi nem történik veled..De sokkal fontosabbnak éreztem a karrieremet.Nagy hiba volt.

Csak ültem mellette az ágyon,és vártam hogy felébredjen.De semmi nem történt,ugyan úgy feküdt ott órák elteltével is. Szükségem volt egy kávéra,ezért elindultam a kávé automatához,amikor egy ismerős emberbe futottam bele.Isabella.

-Zayn,te meg mit keresel itt?De jó téged újra látni!- mosolygott rám

-Isabell,hát…a barátnőmnek,Miának,autóbalesete volt.Súlyosan megsérült.És most jelenleg kómában van.És te mit csinálsz a sürgősségin?

-Én,csak a bátyámat látogattam meg,Tomas-t!Itt dolgozik.-vigyorgott.-És hogy van a kis barátnőd,nem eset semmi komoly baja?- érdeklődött közömbösen.

-Mondtam,jelenleg kómában van,de több mint valószínű,hogy hosszas emlékezet kiesése lesz.

-Oh,szegényke.- sajnálkozott Isabella

-Na de én most megyek is vissza Miához,csak kávéért jöttem ki.

-Ok,melyik szobában is van?

-A folyosó végén,a 232.szoba.

-Szia,Zayn.jó volt újra látni.-majd megpuszilta az arcomat.

-Szia.-köszöntem el én is.

*2 héttel később*

Már eltelt 2 hét, és Mia még mindig nem ébredt fel. Nagyon félek, nem is merek arra gondolni, hogy mi lesz velem, ha nem ébred fel soha többé. Erre még nem is szabad gondolnom. Biztosan rendbe jön majd. Ezalatt a 2 hét alatt elég sokat találkoztam Isabell-el, jó volt valakivel beszélgetni. Mert ha ő nincs, akkor lehet, hogy már belebolondulta volna a várakozásba. És itt egy újabb nap, reménykedve várom, hogy megmozduljon a keze, vagy a teste. De semmi. Ma is találkozom Isabella-val,mert muszáj valakivel beszélgetnem. A mai délután Daphne lesz bent Miával a kórházba. Úgy döntöttem,hogy meglepem ma Isabellt,elmegyek hozzá,mert Ő volt az aki tartja bennem a lelket.

-Szia.Te meg mit keresel itt?Neked nem a kórházba kellene lenned,Mia mellet?-nézett meglepődve Isabell.

-Ma az anyukája van van,és én meg gondoltam megleplek,mert te tartod bennem a lelket.

-Ez szupi. Akkor megyünk sétálunk egyet?

-Ok…

Elindultunk sétálni.

-Zayn,te még mindig cigizel?-nézett a számban logó csikkre.

-Hát igen…de most ez természetes. Mert csak akkor cigizek,ha ideges vagyok,és bánt valami.

-Gyere ide,hadd öleljelek meg.-húzott magához.

Amikor eresztettem az ölelésből,Isabell megcsókolt.És én marha pedig vissza csókoltam.

„Egy utolsó,aljas,nőfaló,gerinctelen alak vagy Zayn Malik.Ott fekszik a barátnőd a kórházba kómában,te meg itt smárolsz az exeddel”-Ezek a gondolatok gyötörtek és vádoltak.